Felhasználó

Bejelentkezés

Kapcsolat

Kérdése van az egyik felhívással kapcsolatban?
Kérjük, írjon az adott felhívást gondozó kollégának!

Jelenlegi hely

Pályázati adatlap a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló „Gazdagító programpárok II.” „A” (alap) és „B” (szülő – diák - pedagógus együttműködését is célzó, bővített) változatának megszervezésére és megvalósítására

Pályaművek benyújtása: 2013. október 21. és 2013. november 20. között

További információ: Francsics Dorina alprojektvezető

FIGYELEM, a pályázat benyújtási határideje módosult!
Kérjük, hogy a kapcsolódó online pályázati adatlapokat 2013. november 20-án éjfélig véglegesítsék!


A pályázati kiírás dokumentumai

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Felhívás keretében meghirdetett:
„Programpárok szakmai támogatása – képzésre” 2013. október 30. 24.00 óráig
külön felhívás keretében elérhető online pályázási felületen lehet jelentkezni! A programpárok megszervezését és megvalósítását támogató pályázaton való részvételnek nem feltétele a képzésen való részvétel.

„Gazdagító programpárok II.” megszervezését és megvalósítását támogató pályázat

Tájékoztató interjú Polonkai Máriával a gazdagító programpárokról

Pályázók köre:

  • Regisztrált, Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok, valamint Tehetségsegítő Tanácsok
  • szakiskolák és kollégiumok
  • tanodát működtető civil szervezetek

Az uniós finanszírozású Tehetséghidak Program keretében csak magyarországi intézményekkel, szervezetekkel tudunk együttműködni!

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a „Gazdagító programpárok II.” felhívás keretében a programpárok megvalósításhoz a Tehetséghidak Program csak részben tud hozzájárulni, tehát a pályázatban tett vállalásokat, csupán a pályázatonkénti keretösszeg erejéig, legfeljebb 500 000 Ft-ig áll módunkban támogatni.
A támogatást nyert költségek kifizetése a Projektiroda nevére kiállított számlák ellenében, míg a bérjellegű költségek az adott megvalósító pedagógussal (tehetségsegítő szakemberrel) mint magánszeméllyel kötött megbízási szerződés alapján történik majd.

Az online pályázati rendszerbe (OPER) föltöltött pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

Pályamű benyújtására csak az online pályázati rendszerünkbe történő regisztráció után van lehetőség: a http://oper.tehetseg.hu/ felületen az "Új fiók létrehozása” menüpontot választva.